EOBD Bt. Műszaki cikk, autódiagnosztika, szerszám, elektronikai termékek kis-és nagykereskedelme- web áruház www.eobdbt.hu

Elállási jog

A webáruházunkban történtő rendelés, a PTK szerint "ráutaló magatartás" folytán szállítási (személyes átvétel esetén adás - vételi) szerződés keletkezik köztünk . A szállítási szerződést a hatályos jog szerint "távollévők között kötött szerződés"-nek hívják, amit a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgáló, "a távollevők között kötött szerződésekről" szóló 45/2014 (II.26) Korm. Rendelet szabályozza.
Az EK rendelet szerint szükséges az elállás jogának biztosítása, mivel a fogyasztónak nincs lehetősége az áruátvétel előtt megtekinteni a megvásárolni kívánt árut. A hazai jogszabály értelmében "fogyasztó" csak magánszemély lehet, tehát az elállás joga vállalkozásra nem vonatkozik. Fontos tudnivaló továbbá, hogy az elállás joga nem érvényesíthető azokra a termékekre, amelyek kifejezetten az Ön megbízásából kerültek beszerzésre, a 45/2014 (II.26) korm.rendelet 5. §-ban jelölt bármelyik terméket vagy szolgáltatást jelenti. E körben külön kiemeljük az 5. § c) pontját, amely azon terméket jelenti amely a fogyasztó személyéhez kötött, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó. A nem raktártípusú, hanem „megrendelésre” jelzővel (egyedi, vevői igények szerint) megrendelt árut a 45/2014 (II.26) korm.rendelet 5. §. c) pontjában megjelölt terméknek tekintjük – kivéve az e pontban megjelölt „gyorsan romlandó termék” kitételt.
Ön jogosult a termék átvételét követő 14 naptári napon belül indoklás nélkül elállni a vásárlástól. Ezt jeleznie kell felénk, ami bármilyen módon történhet. Célszerű az email-es egyeztetés ugyfelszolgalat@eobdbt.hu. Az elállási határidő a termék átvételekor kezdődik, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötéskor. Írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 naptári napon belül.
Az elállás esetén az átvételkor fizetett összeget hiánytalanul visszafizetjük, amennyiben a terméket olyan állapotban kapjuk vissza, amilyenben küldtük (eredeti gyári csomagolásban). Kibontható, kipróbálható, stb. Ha azonban a visszaküldés után a termékről megállapítható, hogy Önnek felróható baja van a terméknek, amitől csökken az újbóli értékesíthetőség értéke (mechanikai sérülés, nem rendeltetésszerű használatból eredő meghibásodás, megsérült gyári csomagolása, stb.,) ez esetben a PTK feljogosít bennünket arra, hogy az Ön által okozott kár értékét levonjuk a visszafizetendő összegből. A csomagot a saját költségén szükséges feladnia, vagy személyesen székhelyünkre behoznia, a visszaszállítás költségét nem térítjük vissza. Utánvéttel visszaküldött csomagokat nem veszünk át.Kérjük feltüntetni a címet, bankszámlaszámot, ahova a pénz visszafizetését kéri. A jogszabály értelmében az áru hozzánk történő visszaérkezését követően 30 napon belül elküldjük a pénzt.Szerzőjogi védelem alatt álló termékek (analóg vagy digitális hordozón fellelhető hang-, kép, szoftver, stb.) esetén az elállás feltétele a küldemény felbontatlansága.Amennyiben személyesen (vagy Ön által megbízott személy közreműködésével) veszi át az árut telephelyünkön, Önnek lehetősége van még az adás - vétel megkötése előtt az árut megtekinteni, kipróbálni, stb. az ügylet nem esik az elállási lehetőséget biztosító jogszabály hatálya alá.

fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek

A fogyasztó nem gyakorolhatja az elállás jogát:

  • olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
  • romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
  • olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza.
  • KATTINTSON IDE,ÉS ÉLJEN ELÁLLÁSI JOGÁVAL MAGYARÁZKODÁS NÉLKÜL,EGYSZERŰEN!


Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket. Jelen tájékoztató hiányában jogosult Fogyasztó 1 év elteltéig gyakorolni az elállási jogát.
Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Fogyasztó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
A termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalja e költség viselését.
Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését.
Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.
A fogyasztó szintén nem gyakorolhatja az elállási jogát
szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.
Szolgáltató a termék visszaérkezését/vagy az elállási nyilatkozat megérkeztét követően a fenti jogszabályok értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Fogyasztó részére, beleértve a szállítási díjat is.
A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.
Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címen leadni.
Fogyasztónak írásban történő elállás esetén elegendő az elállási nyilatkozatot megküldenie 14 napon belül.
Fogyasztó akkor tartja be a határidőt, ha a 14 napos időszak letelte előtt visszaküldi, vagy átadja a termék(eke)t.
A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli, kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését.
A Szolgáltató nem köteles a Fogyasztó részére megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik.
Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükségestől eltérő kezelés miatt következett be.
A visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az áru(ka)t, vagy Fogyasztó bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy azokat visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
Amennyiben Fogyasztó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek valamelyikén írásban (akár a mellékelt adatlap segítségével), vagy telefonon. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. Postai úton történő jelzés esetén ajánlott küldeményként, csomagként való jelzést fogad el Szolgáltató. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza Fogyasztó Szolgáltató részére.
Fogyasztónak kiemelten ügyelnie kell a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Fogyasztót terheli! A termék visszaérkezését követő tizennégy napon belül a Fogyasztó által megadott bankszámlaszámra visszatéríti Szolgáltató a termék vételárát, a szállítási költséggel együtt.
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet itt érhető el.
Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve itt érhető el.
Fogyasztó egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken.
Az elállási jog csak a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztónak minősülő Felhasználókat illeti meg.
Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.
Elállási jog gyakorlásának a menete:
Amennyiben a Fogyasztó élni kíván az elállási joggal úgy köteles az elállási szándékát tartalmazó elállási nyilatkozatot a Szolgáltató elérhetőségeinek egyikére elküldeni.
Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, amennyiben a termék kézhezvételétől számított 14. nap lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Írásban történő elállás esetén elég csak az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, email vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az email illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe.
A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, amennyiben a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket (tehát nem kell megérkezni 14 napon belül). A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket.
A Szolgáltató azonban nem köteles a Fogyasztó részére megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik. A Fogyasztó a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
Több termék adásvételekor, amennyiben az egyes termékek szállítása eltérő időpontban történik, úgy az utoljára szolgáltatott termék, illetve több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára kézbesített tételnek vagy darab kézhezvételtől számított 14 napon belül élhet a vásárló az elállási joggal.

GYORS ÜGYINTÉZÉS

Az ön kényelme,és munkánk megkönnyítése érdekében, létrehoztunk több olyan űrlapot is,melyet kitöltve megkönnyítjük önnek az ügyintézést!
Mivel telefonon nem egyszerű mindenkivel egyeztetni,mivel mire beazonosítjuk,mely rendelésről van szó,
vagy éppen mely termékről,több perc is eltelhet, és az sem biztos,hogy érdemben tudunk önnek válaszolni!
Ha nem találja kínálatunkban az önt érdeklő terméket,akkor bizonyos űrlappal képet is csatolhat!
Szintén vannak olyan ürlapok,melyekkel képet,fájlt is küldhet gyorsan,egyszerűen!
Amennyiben kitölti a megfelelő űrlapot,legkésőbb 72 órán belül válaszolni,reagálni fogunk az üzenetére!

A kitöltött ürlapról ön kérhet egy másolatot!

RENDELÉS LEMONDÁSA       ELÁLLÁSI JOG       GARANCIÁLIS ÜGYEK   TÁVIRÁNYÍTÓ JAVÍTÁS   

NEM TALÁLOM AMIT KERESEK   SEGÍTSÉG KÉRÉSE VÁSÁRLÁSHOZ   ÉRDEKLŐDÉS RENDELÉSEMRŐL

PANASZ,REKLAMÁCIÓ    ÉRTÉKELJE WEBSHOPUNKAT   ÁRAJÁNLAT KÉRÉS   NEM TUDOK RENDELNI

PARTNERI,VISZONTELADÓI JELENTKEZÉSI LAP